A szarvasgomba eredete egyes feljegyzések szerint már időszámításunk előtti időkre tehető, miszerint „dudaim” héber eredetű szó, szeretetreméltó, kedves, kellemes. Ezek a jelzők XXI. Században is használatosak, hiszen vágyfokozó szerként tartják számon.

Franciaországból csak a XVII. Századtól vannak írásos feljegyzések, de akkor is csak a gomba csekély kereskedelméről számolnak be, még olyan nagy városból is, mint Párizs.

Ma a világon mintegy 1000 földalatti gombát tartanak számon, az ehető szarvasgombák száma azonban tízes nagyságrend körüli.

A föld alatt élő gombák is spórákkal szaporodnak. A spórákat a rovarok, a giliszták és más turkáló állatok, de főképp a víz terjeszti. A spórákból fejlődő gombafonalak, a micéliumok átszövik az erdő feltalaját, avartakaróját rákúsznak a lehullott termésekre és így azonnal meg tudnak telepedni a csírázó növény gyökerén. Közülük ugyanis több faj él mikorrhiza kapcsolatban a környezete növényeivel. Vagyis a gomba csak egy bizonyos magasabb rendű növénnyel, rendszerint valamelyik fa- vagy cserjefajjal alakít ki - mindkettejük számára kölcsönösen előnyös - életközösséget. A gomba megkönnyíti a fa számára az ásványi anyagok felvételét, miközben a fától az asszimilációból származó szerves vegyületeket, cukrokat és más összetett tápanyagokat kap vissza. Vannak olyan föld alatti gombák, amelyek kevésbé válogatósak, és több növénnyel is létesítenek ilyen kapcsolatot. A szarvasgombák mind gyökérhez kapcsolódnak: leggyakrabban a tölgy, a mogyoró, a hársak és a feketefenyő gyökerén élnek.

Föld alatt élő gombák bolygónk minden részén találhatók. E vonatkozásban Európa területe van legjobban feltérképezve; a botanikusok a Mediterráneumtól a Lappföldig számon tartanak föld alatti gomba élőhelyeket. A manapság ismert mintegy ötszáz föld alatt élő gombafajból kétszáztizennyolc Európában él. Afrika, Ausztrália, Dél-Amerika és Ázsia területén még további új fajokra bukkanhatnak. De milyen vidéken?

Mindenütt, ahol a terület erdős-ligetes. De félsivatagos vagy éppen mocsaras vidéken is előfordulhatnak e gombák. Mivel elterjedésük bizonyos hő- és nedvességviszonyokhoz kötődik, legtöbb fajuk a meleg, nedves éghajlatú vidékeken található. Ezért alakult ki nagy kultuszuk Olaszországban és Dél-Franciaországban. Észak felé haladva mind a fajok száma, mind a termőtestek mérete csökken. A valódi szarvasgombák legjobban azokban az idős tölgyesekben és bükkösökben érzik magukat, amelyekben a fák egymástól 8-10 méterre állnak, nincs lágy szárú aljnövényzet (legföljebb cserjeszint), a talaj humuszban és mészben gazdag, laza, homokos vagy köves szerkezetű. Más föld alatt élő gombát tulajdonképpen bármelyik erdőben találhatunk: például a homoki (másképpen Mattirolo-) szarvasgomba már sovány talajú, homoki akácosokból is előkerült.